Sunday, August 16, 2009

Néhány dél-francia körzetről lesz most szó, ahol is eltöltöttünk kis időt.

Kezdjük Orlu-vel (550 m), ami a Midi-Pyrenees pireneusi régió egyike a 3 régió közül, Ariége megyében, Andorra mellett. Amiért kíváncsiak lettünk erre a pici falura Ax-les-Thermes mellett, annak az oka, hogy innen igazán könnyen bejárható az Orlu Nemzeti Park. És akkor máris témánál vagyunk. Hegyek, rókák, zergék, lovak, mormoták, pisztrángok, napelemes öko-menedékház, páfrányok, pára, dús vegetáció, mit kívánhat még az ember?

3 kirándulásunkból az első felfedező jellegű kisebb mormotafüttyös túrát követően felmentünk a Rock Blanc (2100 m) csúcsra, ahova nem vezetett turistaút, így csak 10 óra alatt sikerült a kört megtenni. Harmadik túránk egy 11 órás szupertúra lett, a Refuge D'en Beys (1970m)-en át egy 2300-as csúccsal, majd még 200 m szinttel. Itt már nem csak mormotafüttyről volt szó, hanem valódi, sütkérező, édes mormotákról, és gyönyörű zergékről az gazdag völgyben. A kör bőven sötétben (értsd koromsötétben) fejeződött be.
Sajnos a szép napok után megérkeztek a felhők, így egy biciklizős napot iktattunk be, amikor is egy 120 km-es hegyes-völgyes (800 m + szint) túra keretében megnéztük a környékbeli katar várat, és a terület központját, Foix-t. Odafele kis hegyi falvakon át mentünk, lelátva a völgyekre, visszafelé főúton.

Ezután egy Andorrai és további két biciklitúrával zártuk le a Midi-Pyrenees régiót.

















No comments: